Clims külföldi üdülés
Amalfi
Amalfi

Amalfi (Salermo tartomány)
Elhelyezés: mosógéppel, ágyneművel és törülközővel ellátott 4 fős apartmanokban.
Jelentkezés: folyamatosan.
Időpont:
július és augusztus kivételével 5 napos váltásokkal, hétfőtől péntekig egyéni igény szerint a szabad kapacitás függvényében.

Ellátás: ellátás nélkül.
Térítési díj:     
32 EUR/4 fős apartman/nap.
Fizetés: a térítési díj előre átutalással fizetendő.
Érkezés: 10:00-18:00 óráig
Távozás: 10:00 óráig
Amalfi városa a Sorrentói-félsziget délkeleti részén fekszik a Salernói-öböl partján, a Monte Cerreto (1315 m) lábánál, Salerno városától nyugatra. A város meredek sziklafalak közé, a Canneto (régi nevén Chiarito) patak által létrehozott völgybe települt, amely a Monti Lattari mészkővonulatának déli lejtőiről ered.
Látnivalók:
A Piazza del Duomo és környéke.
A Cattedrale Sant’ Andrea (Szent András-katedrális) a város legimpozánsabb épülete. Tulajdonképpen egy épületegyüttes részét képezi egy másik templommal, a kriptával, a monumentális lépcsővel, az előcsarnokkal, a harangtoronnyal, valamint a kolostorral együtt.
Az épületegyüttes legrégebbi része az északi templom, amely a 9. században épült. Az egyhajós templomot egy keskeny folyosó köti össze az újjal. Valószínű, hogy már építése előtt is létezett egy őskeresztény bazilika ezen a helyen, hiszen Amalfi már a 6. századtól kezdve civitas episcoporum, azaz püspöki székhely volt.
A Szent András-katedrális
987-ben, I. Mansone, Amalfi hercege közbejárásának köszönhetően XV. János pápa érseki rangra emelte a püspökséget. Ennek alkalmával a herceg új, háromhajós templomot építtetett a városnak, melyet az akkor már védőszentként tisztelt Szent András apostolnak ajánlottak. A régi templom elveszítette jelentőségét, ma Feszület kápolnaként ismert. A katedrális történetének fontos állomása volt 1208, amikor itt helyezték el Szent András földi maradványait.
A 13. században felépült a katedrális előcsarnoka és az erősen arab és normann építészeti jegyeket magán viselő harangtorony is. A legnagyobb átváltozáson a 18. században ment keresztül, amikor összes oszlopa márványborítást kapott. Ugyanekkor készült el a központi főhajót díszítő, Szent András passióját ábrázoló hatalmas, aranyozott freskó is. 1728-ban épült fel az a ma is látható monumentális lépcsősor (62 lépcsőfok), amely a város főterét összeköti a katedrális bejáratával.
A 19. század közepén a katedrális homlokzata megsérült és felszínre kerültek a román stílusú oszlopok, boltívek maradványai, valamint bizánci mozaikok. A helyreállítást ezek figyelembevételével végezték el.
A katedrális homlokzatán Jézus és tanítványai allegorikus, bizánci stílusú ábrázolása látható, amely fölött színes berakású mozaikok találhatók.
A katedrális legfőbb különlegességeinek egyike az 1066-ban Konstantinápolyban készült bronzkapu, melyről ugyan az ezüstbevonat már régen lekopott, de még jól láthatók Krisztus, a Szent Szűz és néhány más szentnek az ábrázolásai.
A belső rendkívül gazdagon díszített: festmények, faliszőnyegek, freskók, amelyek mind a város egykori gazdagságáról tanúskodnak. Egyik figyelemreméltó freskója a 14. századból származó Madonna a gyermek Jézussal, melyet egy ismeretlen, a sienai iskolához tartozó festő festett. A 14. századból származó márvány domborművet (Madonna delle Neve) Francesco Laurana, dalmáciai származású mester munkájának tartják.
A kripta, mely a kolostoron keresztül érhető el, a 13. században épült Szent András földi maradványainak elhelyezésére, amelyeket a negyedik keresztes háborúban zsákmányoltak Konstantinápolyból. Ma csak a szent egyik koponyacsontját őrzik itt, az ereklyék többi részét visszajuttatták Patrasz városába, ahol a szentet a rómaiak keresztre feszítették. A 17. században a szent életének mozzanatait ábrázoló freskókkal díszítették falait. A kripta oltára Domenico Fontana műve, amely mögött Michelangelo Naccherino Szent Andrást ábrázoló bronzszobra áll.
A Basilica del Crocefisso (Szent Kereszt-bazilika) a katedrális északi oldalához csatlakozik. A 9. században építették egy 6. századi őskeresztény templom helyén. A 16. században barokkosították, és csak a 20. század végén elvégzett restaurálási munkálatok elvégzése után váltak ismét láthatóvá egykori építészeti elemei. Ma a Museo del Duomo-nak ad otthont, amelyben értékes vallási kegytárgyak mellett egy 13. századi Anjou-korabeli mitrát (püspöksüveg) is őriznek.
A Paradicsom-kolostort (Chiostro del Paradiso) 1266–1268 között építették fel az Amalfi polgárainak temetőjeként szolgáló területen. Ennek bizonyítékai a belső kerengő udvari falai mentén elhelyezett sírkövek, szarkofágok. A kolostor az idők során összeforrt a harangtorony és a katedrális épületével. A 16. századig aktív életet élt, de a sorozatos földrengések során megrongálódott és veszített jelentőségéből. 1908-ban restaurálták és nyitották meg a nagyközönség számára. Központi része a kerengő, melyet kettős oszlopsor vesz körbe. Az oszlopok legjellemzőbb formáját a kettős kereszteződés és a hármas vonalú körívek adják. A kolostor egyik fő látnivalója egy 14. századi, Jézus keresztre feszítését ábrázoló freskó, amely valószínűleg Giotto egyik tanítványának, Roberto d'Oderisiónak az alkotása.
A város főterének (Piazza del Duomo) oldalán található a Sant’Andrea- (Szent András-) díszkút, mely 1760 épült barokk stílusban. Kezdetben a katedrálissal szemben állt, később azonban áthelyezték mai helyére. A kút talapzatát a helyiek mindig friss virággal díszítik, így köszönve meg védőszentjüknek, hogy 1544-ben megmentette a várost a szaracén kalózok fosztogatásától. A legendák szerint amikor a lakosok meglátták a közeledő szaracén hajókat, imádkozni kezdtek Szent Andráshoz, aki megkönyörült rajtuk és hatalmas vihart kavart a tengeren, visszavonulásra késztetve a kalózokat, akiket a hírhedt Khair Ed Din (ismertebb nevén Barbarossa, azaz Rőtszakállú) vezetett.
A tengerpart és a Piazza Flavio Gioia környéke
Flavio Gioia szobra a tengerparton
Amalfi tengerparti sétányának a neve Corso Repubblica Marina, mely mentén található a Palazzo del Municipio, azaz a városháza is, ahol a híres Tavole Amalfitane-t (amalfi táblák, latinosan Tabula Amalphitana) őrzik. A 66. fejezetből álló táblák latin nyelven íródtak. Valószínűleg nem az eredeti szöveget tartalmazzák, hanem egy 15-16. századi átdolgozást. A kódex a 15. század végén eltűnt, majd később Velencében bukkant fel, ahonnan a Habsburg-uralkodók a bécsi Császári Könyvtárba szállíttatták. Csak 1930-ban került vissza ismét Amalfiba. A kódex tartalmazza az első olyan törvénygyűjteményt, amely a tengerre szálló hajósok jogait és kötelességeit szabályozta, többek között a hajók bérlési költségeit, a hajósok bérezését, a kapitányok felelősségeit, a profit megoszlását, valamint hajótörés esetén a biztosítást.
A korzó nyugati végében található a Piazza Flavio Gioia, mely közvetlen összeköttetésben áll a Piazza del Duomo-val. A téren áll Flavio Gioia bronzszobra, aki 1302-ben született a városban, és nevéhez kötődik az iránytű második felfedezése. Az iránytűt tulajdonképpen a 7. században fedezték fel kínai utazók, akik aztán továbbadták tudásukat az araboknak. Mivel Amalfi kereskedői szoros kapcsolatban álltak az arab világgal, így ők voltak az elsők a nyugati világban, akik az eszközt használhatták utazásaik során.
A tengerparton, a Piazza Flavio Gioia-tól nyugatra állnak az egykori hajógyár, avagy arzenál épületegyüttesének maradványai: két boltíves építmény. Ezek Európa legrégebbi hajógyárai közé tartoznak.
Pogerola látképe
A város nyugati végében áll a Kapucinusok kolostora (Convento dei Capuccini), melyet 1212-ben alapítottak a ciszterciek. Ma a város nagyhírű szállodája működik benne, mely a 19. század végén és a 20. század elején az európai művészek és nemesség egyik kedvenc találkozóhelye volt.
A város északi végében, a Chiarito által kialakított szurdokvölgyben található a Valle dei Mulini, azaz a Malmok völgye, melynek érdekessége két, napjainkban is működő papírmalom: a Cavaliere és Amatruda. Amalfi virágkorában tizenhat malom működött itt és a 19. századig ezek látták el a Nápolyi Királyságot papírral. A völgy végében egy régi vasöntöde maradványai is láthatók.
Az Amalfi felé emelkedő hegy tetején fekszik Pogerola, egy kis falu, amely napjainkban csendes üdülőközpont. A falu helyén egykoron vár állt, amelyet 1201-ben alapítottak Castrum Pigellule néven az arab támadások elleni védelem céljából. A kis településen három templom áll, amelyek közül a legjelentősebb a 13. században épült San Michele, értékes bizánci stílusú freskóival. Az egykori várból egyetlen torony maradt fenn, a Torre Pogerola. Pogerola lakosai szegkészítéssel foglalkoztak (centrelle), míg a Valle dei Muliniben található vasöntödét be nem zárták.
Utazás: egyénileg
Ajánlott útvonal: Budapest – Nagykanizsa – Letenye – Maribor – Ljubljana – Velence – Firenze – Róma – Nápoly – Amalfi.
Jelentkezési lap: itt
Érdeklődés és jelentkezés:
HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.
Cím: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.
Web: www.stefania.hu

Jordán Krisztina nemzetközi referens
Tel./fax.: 06/1 273 41 97
E-mail: jordan.krisztina@stefania.hu
 
Farkas Aida nemzetközi referens
Tel.: 06/1 273-41-54, fax.: 06/1 273 41 97
E-mail: farkas.aida@stefania.hu